Tátongó űrt. Hiányt és talajvesztettséget.
Harmadik hete zajlik az új oktatási rendszer, amiben lassan mindenki kezdi megtalálni helyét és módszereit, mégis valami nagyon elveszett.
Elvesztek a mindennapi örömök. A huncutságok, a csínytevések, a cinkos összekacsintások, a megünnepelt szülinapok.
„Szép jó reggelt mindenkinek!”– mindig így köszöntöttem őket reggel. Érkeztek az üzenőfüzetek, az élménybeszámolók. Vidámság lengte be reggelente a termet, még akkor is, amikor tudták, hogy ma sok munka vár rájuk. Dolgozat vagy esetleg versmondás. Minden reggel nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, és nagy öröm volt minden új megtanult betű, kiolvasott új szó, mondat, hosszabb szöveg.
Mi van most?
Csönd… Csöndben dolgozom, készítem a feladatokat. Nincs nagy nyüzsgés a szünetekben. Nincs hangos nevetés az órai játékok alatt.
Nem hallom a nevetést, a vicceket…
Nem lesz nagy élménybeszámoló ezután. Hiszen nem szünetre mentünk el. Valami nagyon megváltozik addigra, mire újrakezdjük.
Mert szerintem itt nem lehet szó folytatásról. Újra meg kell ismernünk egymást.
Mikor benne vagyunk, nem is látjuk mennyit formálódik, változik egy gyermek, egy osztály; csak mikor az év végén leülünk és elgondolkodunk rajta, honnan kezdtük és hova jutottunk.
Ez a folyamat most kimarad.
Rengeteg mindent kell majd pótolni. De nem tananyagban. Élményekben, játékokban, örömökben. Visszahelyezkedni a hétköznapokba. Ebben kell segítenünk őket. Ebben lesz majd nagy feladatunk.
Visszaadni az osztálytársakkal való kapcsolatot. Visszaadni azt az osztályközösséget, amit csak úgy elvágtak. Hiszen egyik napról a másikra történt mindez. Felkészületlenül ért mindenkit.
Jó lenne már látni a végét, biztosan tudni, hogy mikor lesz újra együtt a 26 gyerek.
Amikor újra mondhatom: „Szép jó reggelt mindenkinek!”
Az egy igazán szép reggel lesz.
Nagy Emese
Kalandok és Álmok Szakmai Műhely
Otthonoktatás – Tapasztalatok az otthontanulásról
A témában eddig megjelent cikkeink:
