Tóth Gabriella trénerünk végiggondolta a tanári személyiség néhány vonatkozását. Nagyon fontos következtetésekre jutott, megosztjuk Veletek is!
A tanárokkal foglalkozó kutatások már bebizonyították, hogy a tanár személyisége sokkal nagyobb hatást gyakorol a tanulókra, mint a szaktudása. Megemlítik az érzelmek hatását a tanulásra is. Minél több érzelem kapcsolódik a tanulandókhoz, annál eredményesebb lesz a memóriakapacitásuk a diákoknak.
Ebben az új digitális tanrendben is fontos, hogy – az eszközök adta lehetőségekhez mérten – tudjunk érzelmeket kiváltani. Tudjuk a digitális térben a személyiségünket közvetíteni. Hogyan?
- Kreatív, humoros, kihívást jelentő, nem megszokott tevékenységekkel.
- A tankönyvi és munkafüzeti oldalszámok kiadásától elrugaszkodva, érdekes, problémamegoldást igénylő feladatokkal.
- Segítő, buzdító visszajelzésekkel, személyes üzenetekkel.
Milyen eredményei lesznek?
- Motiváció fenntartása – a gyerekek nagy része nem mellesleg most is csillogó szemmel és becsülettel várja a classroom-ban küldött tanulni valót. Ezt érdemes megtartani.
- Visszatérve a hagyományos oktatásba a gyerekek hálásak lesznek a mostani kreatív feladatokért, megtörténnek összekacsintások, élmények megosztása, emlékezni fognak a jó érzésre, amit kiváltunk. Ez pedig egy jó tanár-diák kapcsolat kialakulásának az alapja.
- Segítünk a mostani helyzetben a gyerekek pszichés jóllétét megtartani. Ha érdekes, értékes tartalommal tölti meg az idejét, nem a céltalan telefonozással és a pánikkeltő hírekkel lesz elfoglalva. A személyes online kapcsolat fenntartásával biztonságot nyújthatunk.
- Az új tanrenddel amúgy is kilépünk a komfortzónánkból, ha ezt fokozzuk a feladatkiosztás terén a saját pszichés egészségünkért is tettünk.
Tóth Gabriella
Kalandok és Álmok Szakmai Műhely
Otthonoktatás – Pedagógiai szemléletformálás a digitális térben
A témában eddig megjelent cikkeink:
A tanári személyiség fontossága az online térben
Tanácsok távoktatáshoz pedagógusoknak
A motiváció fenntartása a digitális térben
A Practice Living