Egy multicégnél dolgozó anyuka gondolatai az iskolák digitális munkarendjéről egy hét után. Avagy végre szóra bírtunk egy Szülőt is!
„…a gyerek otthon van, ám a férjem tud rá vigyázni, hiszen ő is otthon van. Gondolhatnánk, hogy ezzel ez az egész ki is van pipálva… De nem. Kedden gőzerővel készültünk a cégnél a home office-ból dolgozás körülményeinek megteremtésén, ezért négykor értem rá először hazatelefonálni. „Ettetek?” – hangzott a kérdés. Hosszú csönd volt a válasz.”
“MultiAnyu gondolatai az iskolák digitális munkarendjéről egy hét után.
Röviden: jó. Hosszabban: bődületes szívás.
Kifejtve:
Egy multinál dolgozom üzemeltetési vezetőként. A férjem általános iskolai tanár, a gyerekem harmadikos egy másik általános iskolában. Az oktatás egy hete digitális munkarendben zajlik. Rám nézve ez két dolgot jelent: a gyerek otthon van, ám a férjem tud rá vigyázni, hiszen ő is otthon van. Gondolhatnánk, hogy ezzel ki van pipálva, szaladhatok tovább üzemeltetni a multit, ahol mindenki kifordul magából, ezért a fertőtlenítőszer-rendelésen túl a hisztériakezeléssel is kell foglalkozni. De ez nem így van.
Kedden gőzerővel készültünk a home office-ból dolgozás körülményeinek megteremtésén, ezért négykor értem rá először hazatelefonálni. „Ettetek?” – hangzott a kérdés. „Hát, valamit…” – hangzott a válasz, és az én tanár férjem hosszas értekezésbe kezdett a Gyermek tanítónénijének mentális képességeiről, érzelmi intelligenciájáról és kedves családjáról, mert a Tanítónéni némiképp megszórta a mailboxot és a Krétát feladatokkal. Ezt a kitörést elsőre férjem drámára való hajlamával és irodalmi vénájával gondoltam magyarázni, úgyhogy hagytam, hogy végigmondja, majd letettem a telefont.
Este 6 után értem haza és döbbenten tapasztaltam, hogy még az utolsókat rúgják az olvasásleckébe. A gyerek elgyötört arccal, karikás szemmel nézett rám, és úgy kérdezte, hogy kaphat-e végre vacsorát. Vacsora közben kiderült, hogy a gyerek iskolájában órarend szerint haladnak, és minden napra el fogják küldeni az aznapi feladatsort – beleértve az ének- és etikaórát is (hallgassátok meg Mozart Mittoménmi-szimfóniáját, és írjátok le, hogy a hangszereken kívül még milyen zajokat, zörejeket hallotok a zenében; illetve ma az egyedüllét a téma: volt-e már életedben olyan, hogy egy helyzetben inkább egyedül lettél volna, és fejezd be a mondatokat erre vonatkozóan…). Reggel tíztől tanultak, a testnevelésórát a kertben abszolválták a szomszédgyerekekkel közös ökörködéssel, így maradt az olvasás a végére.
A férjem napközben egy szót sem tudott haladni a saját munkájával, pedig alsóban és felsőben is tanít, összesen négy tantárgyból kellett volna elkezdenie a feladatok összeállítását.
Az estét összebújva, filmnézéssel töltöttük – még jó, hogy a gyerek az Egri csillagokat igényelte, így vehetjük minőségi együtt töltött időnek, az előző esti Bud Spencer valószínűleg kevésbé fért volna bele ebbe a kategóriába.
Este 11-kor kezdődött a második műszak, én ugyan kidőltem, de a férjem hajnalig ismerkedett a Redmentával, a Google Classroommal, a Zoommal és a többi ajánlott applikációval.
Szerdán megcsináltam a gyerek környezetleckéjét a cégnél (aki nem tud különbséget tenni a fekete nyár, a fehér nyír és az enyves éger között, illetve nem tudja, mi az a szélhajtó küsz, azt vesse ki magából a társadalom…), és eldöntöttem, hogy csütörtökön nem megyek be, mert muszáj lélegzetvételnyi időt adnom a férjemnek, hogy az ő osztályai is részesülhessenek az oktatás digitális munkarendjének áldásaiból.
Csütörtökön reggel 9-kor a családom teljes létszámban a konyhában tobzódott, amikor kilencedikként becsatlakoztam egy angolnyelvű callba. Megpróbáltam ugyan a gyerekszobába menekülni a laptoppal, de kiderült, hogy oda nem ér el a net (nekem aztán senki ne mondja, hogy nem pont olyan, mint a telefonzsinór volt a nyolcvanas években…), úgyhogy visszakullogtam a konyhába. Nyilván rohadjak is meg, amiért a reggeli kávécsinálás szent rituáléja alatt gyilkos szemvillanásokkal próbáltam csendre inteni az uramat, de hát egyrészt öregszem és egyre rosszabbul hallok, másrészt az angoltudásom sem egyenértékű a magyarral, ezért akár egy szó kiesése is megzavarhatja a szövegértésemet. Így aztán én a főnök szavait, a férjem a kávéját próbálta inni, de le kell szögeznem, érdekellentét feszült közöttünk. És akkor egyetlen gyermekünk, akinek még a büdös életbe’ soha nem jutott eszébe, hogy a befalánkolt „kinderpungi” csomagolását kidobja, most hűtőnyitás-papírcsörgés-nyammogás-feltűnő settenkedés-szemeteshúzogatás üzemmódba kapcsolt. KÉTSZER! Itt már értettem, hogy miért jelent gyilkosságoknál enyhítő körülményt a hirtelen felindulás…
A call eredményeként egyébként mégiscsak beviharzottam az irodába, hogy este hét után, Lidlt megjárva, hullafáradtan kerüljek elő. Akkor már csak az uram ült a gépnél, a napközben elkészült fájlokat töltögette különféle platformokra, hogy az osztályfőnök követni tudja a gyerek haladását. Csak találomra tudnám kiválasztani, ki várta a legjobban, hogy végre megnézhessük az Egri csillagok második részét – összebújva, álmunkban csöngetve egy picit… Én persze megint bealudtam a gyerekkel, a férjem pedig megint hajnalig töfködte a billentyűket, hogy másnap helyt tudjon állni.
Pénteken már arra készült a cég, hogy következő héttől otthonról nyomja, akinek a munkaköre megengedi, úgyhogy alig lézengtek az épületben. Bár folyamatosan volt mit csinálni, néha voltak üresjáratok. Megígértem a férjemnek, hogy kihasználva gyakorló nyelvtannáci és irodalmi hobbisznob mivoltomat, megpróbálok neki nyelvtanfeladatokat összerakni a tulajdonnevek, azon belül is a személynevek helyesírásából. Legalább ennyivel szerettem volna terhet levenni a válláról, ha már a gyerek oktatásából nem tudtam kivenni a részem. Négy feladatot raktam össze, de mindegyikről kiderült, hogy csiszolni kell még: nyelvtanfeladatnak jók ugyan, de a hatodikosok korosztályi sajátosságait, a magyar valóságot, meg a pedagógiai alapvetéseket nem veszik figyelembe, szóval ebben a formában nem használhatók. Végülis közgazdász vagyok, nem pedagógus, azt se véletlenül tanítják évekig…
A nap mélypontja kétségtelenül mégis az volt, amikor Maruzsa államtitkár kinyilatkoztatta, hogy a pedagógusoknak jelen helyzetben több szabadidejük van… Nem idézném az idevágó itthoni véleményt. Most komolyan, noooooormális? És erre az alakra bízták a hazai közoktatás válságának kezelését, aki ennyit ért az egészből?
Szombat délelőtt Apa telepítette a Zoomot, és próbameetinget rendezett Keresztanyuékkal, hogy a hétfői nyelvtanórán a gyerek már aktívan és online részt vehessen. Ezzel végülis két legyet ütött egy csapásra, mert ez a tudás a férjem óráin is használható.
Vasárnap délelőtt a gyereknek még meg kellett csinálnia egy matekfeladatot, el kellett olvasnia a kötelező olvasmány utolsó fejezetét és a környezet füzetben meg kellett fejelnie az általam kinyomtatott képeket. De ezzel már tényleg vége lett az első, digitális munkarendben eltelt hétnek.
Hétfőtől én is itthonról dolgozom, hetente csak egyszer kell bemennem. Emiatt meg kellett oldani, hogy a gyerekszobában is legyen net (áldott hotspot céges mobilnettel), hogy elbarikádozhassam magam, ha arra van szükség, különben igen hamar lesz lincshangulat. Egy hét telt el – ki tudja, mennyi van még hátra?
Félreértés ne essék: ez itt nem panasz, csak esetleírás. Van három laptopunk, van combos internetünk (meg még kazalnyi mobilnetünk is), van házitanítónk, van mindkettőnknek biztos állásunk és a lakás, amiben élünk a sajátunk és tehermentes. Van kertünk, ahová kimehetünk levegőzni és vannak szomszédgyerekek, akikkel bandázhatunk, mert velük aztán tényleg egy mikrobiológiai kommunában élünk.
Hogy csinálják azok, ahol két multidolgozó szülő van a családban? Vagy azok, akik már most a létbizonytalanságba sodródtak, vagy már most munkanélkülivé váltak? Vagy azok, akiknek csak egy szobájuk van? Vagy azok, akiknek egy laptopjuk van/sincs? Vagy az egyedülálló szülők több gyerekkel? Vagy az egészségügyisek és a kereskedelmi dolgozók, akik most a hátukon viszik az egész országot? Elképzelni sem tudom.
Összefoglalva: nekünk tényleg nincs miért panaszkodnunk – de azér’ basszus…”
Otthonoktatás – Tapasztalatok az otthontanulásról
A témában eddig megjelent cikkeink:
