Gumicukor-kihívás

Egészen egyszerű, otthon is elérhető és népszerű tanítási segédeszközt választottunk cikkünk témájának: a gumicukrot! Érdekes, mennyi mindent meg lehet tanítani és tanulni ezen keresztül!

„Nyújtsa fel a kezét, aki annak ellenére, hogy tudja, nem a legjobb, de ne vett volna még gumicukrot és ne habzsolta volna be. Én imádom a gumicukrokat, az egyik káros, „inkább jobb, ha be sem vallom” szenvedélyem – a másik 100 mellett. A béka, a gumimaci, a giliszta, a cseresznye… A kólásat azért csak nagy duzzogva eszem meg. De ma játsszunk velük egy kicsit. Némi rákereséssel, kutakodással remek játékokat, tevékenységeket találtam, s szerintem már óvodásokkal is elvégezhetőek (na jó, a sebészet nem).

  1. HOGYAN KÉSZÜL?

Kezdjük az elején, hogyan is készül a gumicukor. Két videót is találtam, az egyik rövidebb kb. 5 perc, a másik a Haribo filmje, az kb. 22 perc.

Jegyezze meg, hogy miből készül a gumicukor! Készíthetünk hozzá kérdéssort is.

2. GUMIMACI OZMÓZIS LABORATÓRIUM – kísérlet

Elsőként ennek is adjuk meg a módját. Legyen otthon laboratórium. Kialakíthatunk egy részt a lakásban, asztalon egy felirattal: GUMIMACI OZMÓZIS LABORATÓRIUM. Vehetnek fel egy fehér inget (apa ingei közül), mint köpeny, adhatunk rájuk szájmaszkot, védőszemüveget (egy síszemüveg vagy az orvosi dobozból kivett szemüveg is megteszi). Készíthetünk egy laboratóriumi füzetet is, néhány lapból, ki lehet dekorálni stb.

A kísérlet nagyon egyszerű, nem veszélyes, kicsi gyerekkel is elvégezhető (felügyelettel). Fontos, hogy a kísérletben résztvevő poharakból ne igyanak és ne egyék meg a benne lévő gumicukrokat sem. Amit lehet, önállóan csináljanak meg. A vizet ki tudják porciózni, tudnak beleönteni kanállal cukrot, bele tudják tenni a gumicukrot, ki is tudják venni.

A cukor, a nyalóka feloldódik a vízben (ki is lehet próbálni), de a gumicukor kivétel. A gumicukor nem fog feloldódni. Ez azért van, mert amikor készítik a gumicukrot a zselatint és a vizet összeforralják, s miközben hűl, a víz elhagyja ezt az anyagot, ettől lesz rágós és gumis.

Mire lesz szükséged?

  • egy füzetre, ez lesz a laboratóriumi napló
  • 8 db. átlátszó pohár
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1 dl tej
  • 1 dl almalé (más is lehet)
  • 1 dl szénsavas üdítő (szörp is jó, de szénsavas vízzel)
  • 1 dl ecet
  • vonalzó
  • mérleg
  • tálca
  • feliratok a poharakra

Elsőként mondjuk el nekik, mi lesz a feladat, beszélgessünk róla, írják le a laboratóriumi füzetükbe:

  1. Mi a kérdés? Mit szeretnének megtudni?
  2. Mi a feltételezésük, mi fog történni?
  3. Mi lesz a folyamat?

A folyamat során különféle folyadékokat készítünk, amibe gumicukrokat pottyantunk bele, lehet különböző színű is, de ha egyszínűek, akkor a színüket is meg tudjuk figyelni. A gumimacikat 8, 24, 48 óránként ellenőrizni fogjuk, hogy mi történik velük. Megmérjük a súlyát, megmérjük hány cm, milyen széles, a színét is tudjuk ellenőrizni, illetve az állagát. Készíthetünk a változásról egy diagramot is.

LÉPÉSEK:

  1. Készíts elő nyolc poharat, ha lehet átlátszót.
  2. Készíts feliratokat: csapvíz, tej, ecet, sós víz, cukros víz, almalé, szódabikarbónás víz, szénsavas üdítő.
  3. Címkézd fel a poharakat, hogy tudjuk, melyikbe milyen folyadék van: csapvíz, szénsavas üdítő, cukros víz, sós víz, tej, ecet, almalé, szódabikarbónás víz.
  4.  Tegyél a csapvíz feliratú pohárba egy dl vizet.
  5. A sós víz feliratú pohárba tegyél egy evőkanál sót, egy dl vizet, figyelj rá, hogy olvadjon el.
  6. A cukros feliratú pohárba tegyél egy evőkanál cukrot, egy dl vizet, figyelj rá, hogy olvadjon el.
  7. A szódabikarbóna feliratú pohárba tegyél egy evőkanál szódabikarbónát, egy dl vizet.
  8. Tegyél a tej feliratú pohárba 1 dl tejet.
  9. Tegyél az ecet feliratú pohárba 1 dl ecetet.
  10. Tegyél a szénsavas üdítő feliratú pohárba 1 dl szénsavas üdítőt.
  11. Tegyél az almalé feliratú pohárba 1 dl almalevet.
  12. Válassz ki minden pohárhoz egy gumimacit és mérd le a súlyát, hosszát és szélességét. Ezeket jegyezd fel a füzetedbe. Készíthetsz egy táblázatot minden folyadékhoz. A táblázat oszlopaiba kerüljenek a mérési időszakok, soraiba az adatok, a szín, az állaga.
  13. Tedd bele a folyadékba a gumimacit, írd le a pontos idejét, amikor beleraktad.
  14. Várj 8 órát.
  15. Vedd ki egyenként a gumimacikat (azért egyenként, hogy ne keveredjenek össze). Mérd le az előző adatokat, vizsgáld meg a változásokat (szín, állag), s írd be a táblázatodba.
  16. Tedd vissza a megfelelő gumimacikat, a megfelelő pohárba.
  17. Várj még 16 órát (az összesen 24 óra, a kezdetektől).
  18. Vedd ki a gumimacikat és mérd le az előző adatokat, írd be a táblázatodba.
  19. Ismételd meg az előzőeket a  2. napon is (próbáld meg ugyanabban az időben megnézni).
  20. Készíts egy végső táblázatot, így egy táblázatban láthatod a változásokat. A sorokban legyenek a különféle folyadékok, az oszlopokban egymás mellett, az eredeti hossz és 48 óra utáni hossz, az eredeti súly és a 48 óra utáni súly stb.
  21. Készíthetsz egy diagramot is, ha szeretnél.

Amikor készen vagy a táblázattal is, nézd meg az adatokat és írd le a tapasztalataidat az alábbi kérdések alapján:

  • Milyen változást észleltél?
  • Melyik folyadéktól nőtt meg legjobban a gumicukor, melyiktől kevésbé?
  • Keresd meg az ozmózis szó jelentését, írd le saját szavaiddal mit jelent ez.”

Az eredeti bejegyzés az Aranycipellő oldalán olvasható!

Kovács Nikoletta
Kalandok és Álmok Szakmai Műhely


Otthonoktatás – Játékos fejlesztő offline tevékenységek
A témában eddig megjelent cikkeink: