Az élménypedagógia alapjai sokféle nevelési mozgalomban fellelhetők, mint például a szabadtéri nevelésben (outdoor education), a kalandpedagógiában (challenge education), a szomatikus nevelésben (somatic education), a „tudatos pedagógiában” (awareness education), az „emberközpontú pedagógiában” (humanistic education), a szabadidő-pedagógiában (recreational education) és a játékpedagógiában (play education).
Több pedagógus is foglalkozott az élménypedagógiával, mégis Kurt Hahn számít a megalapítójának. Szerinte az iskolai nevelés célja a személyiségfejlesztésben rejlik: az igyekezet maradandósága, leküzdhetetlen szellemi beállítottság és együttérzés.
Hahn nevéhez fűződik az Outdoor Módszer kidolgozása. Az általa 1920-ban, Németországban alapított iskola, a Salem Schule egy merőben újfajta képzési modell, az úgynevezett Tapasztalati Tanulás szerint működött, melynek célja az akadémikus tudás megszerzése helyett a személyiség és az érettség fejlesztése az aktív tapasztalatszerzés folyamatán keresztül. Hahn elképzelése szerint – és ez később messzemenően igazolódott – bizonyos tapasztalatok önmagukban is a legkülönbözőbb szociális készségek (például együttműködés, tolerancia, segítőkészség, közös problémamegoldás) fejlődését eredményezik.
Az élménypedagógia egyik legismertebb kortárs elmélete David Kolbé. Az Experiential Education: Experience as the Source of Learning (Prentice-Hall, 1984) című könyvében olyan „tapasztalati tanulási ciklust” javasolt, amely négy szakaszból áll:
Kolb modellje, illetve annak változatai számos tapasztalati tanuláselmélet és -gyakorlat alapkövévé váltak (1961 – Outward Bound, 1971 – Project Adventure, 1974 – National Outdoor Leadership School, 1975 – Tom Smith).
„Az outdoor élménypedagógia – vagy más néven kalandpedagógia – a német Kurt Hahn nevéhez fűződik. Hahn 1920-ban, Németországban alapított iskolát, a Salem Schule-t, mely egy merőben újfajta képzési modell, az úgynevezett tapasztalati oktatás szerint működött. A tapasztalati oktatás célja az akadémikus tudás megszerzése helyett a személyiség és az érettség fejlesztése az aktív tapasztalatszerzés folyamatán keresztül. Hahn elképzelése szerint (mely később messzemenően igazolódott) bizonyos tapasztalatok önmagukban is a legkülönbözőbb szociális készségek (például együttműködés, tolerancia, segítőkészség, közös problémamegoldás) fejlődését eredményezik. A módszert a képzés, fejlesztés és gyógyítás legkülönbözőbb területein alkalmazzák. Ma szerte a világon számtalan outdoor módszerrel dolgozó nonprofit szervezet létezik. A növekedést jól mutatja az USA példája: 1962-ben öt szervezet létezett, de több százra teszik azoknak a programoknak a számát, amelyek már ekkor ezzel a módszerrel dolgoztak. Ez a szám a 70-es évekre elérte az ezres nagyságrendet, és a 80-as években már csak ritkán lehetett olyan képzőhelyet (iskolát, főiskolát, munkanélküli-központot, kórházat, mentálhigiénés programot…) találni, ahol valamilyen formában ne használták volna a módszert.
A kalandpedagógia integrálja a tapasztalati tanulás módszerét és a szabadban, természetes környezetben végzett fizikai jellegű gyakorlatokban alkalmazza azt. Ezen programok során a résztvevők az outdoor gyakorlatokat megoldva szereznek tapasztalatokat, amelyekből – a feladatokat követő megbeszéléseken logikai ívet teremtve a szimbólumként használt gyakorlat és a mindennapi élet témája között – a valós életben felhasználható tanulságokat fogalmaznak meg.
Tapasztalatok bizonyítják, hogy az outdoor élménypedagógia, a tapasztalati oktatás más módszereknél hatékonyabban segíti elő a komfortzónából történő kilépést, ezáltal maradandóbb tanulást és változást biztosít. Ennek oka, hogy a nagyobb fizikai kihívással járó szabadtéri (outdoor) gyakorlatok az átlagnál mélyebben „érintik meg” a résztvevőket, nagyobb kihívást jelentenek, erősebben hatnak az érzelmekre és sokszor életre szóló élményeket nyújtanak. Önálló terápiás és pedagógiai módszerként is alkalmazható, valamint modulként beépítve más terápiás és oktatási folyamatokba fokozhatja azok hatásfokát.”
Források
