„Átgondolt, jól szervezett a képzés mind technikailag (helyszín, időkeret, ütemezés), mind tartalmilag (a tananyag és a módszer szerves összefonódása, szemléletformálás).” „A szakmai anyag tudássá kezd összeállni a fejemben. Sokat tanultam …
„Szakmailag igényes és alapos volt, több szempontból körüljárt.” „Kimondottan az élmény, saját megélés alapú játékok miatt jöttem, amiket maximálisan megkaptam. A képzés címe megfogott, s nem engedett. Egy nagyfokú elvárás …
„Azt gondoltam, hogy nem nagyon fog túl sok újat adni nekem a képzés, de elmegyek, mert mégiscsak jó, ha látom mi fán terem egy ilyen, ehhez képest óriási meglepetést kaptam. …
“Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem egy szülői közösség csapatépítésében, nagyszerű élmény volt. Következő alkalommal is nagy lelkesedéssel fogok jönni.” “Az egyik legjobb volt, akár többször is eljönnék, illetve gyerekeknek …
„Pedagógiai pályámon mindig vágytam arra, hogy a diákjaimat olyan életvitelre „tanítsam”, amelyben szociálisan értékesnek és egyénileg eredményesnek érzik magukat. Ez nem egyszerű feladat, hanem sok esetben kihívás számomra. Ezért örültem …
„A Kalandok és Álmok továbbképzésre azért jelentkeztem, mert azt éreztem, hogy 26 év közoktatásban való munka után, már nagyon elfáradtam, fásulttá váltam. A táborban olyan segítőkész, lelkes, csupaszív és nagyon …
„A „Kalandok és Álmok” képzés nagy lendületet adott abban, hogyan lépjek tovább a pedagóguspályámon: nemcsak rengeteg új játékot tanulhattam meg azáltal, hogy a részese voltam, nemcsak a táborszervezés magasiskolájának lehettem …
„Azért jelentkeztem erre a képzésre, mert szerettem volna a tudásomat bővíteni az élménypedagógiai gyakorlatokkal. Nos, amit kaptam a képzéstől, az felülmúlta az álmaimat. A trénerek felkészültsége, szakmai tudása már az …
„Most térek magamhoz abból az élménypedagógiai megmerítkezésből, amit a múlt héten éltem át a XX. Kalandok és Álmok Nagytáborban. A számokból is látszik, hogy hihetetlenül intenzív volt, nagyon elfáradtam, de …
„4 éve készülök egy Kalandok és Álmok képzésre…” „Minden percében oda tudtam figyelni…” „A képzés után olyan volt, mint az érettségi után: egy darabig azt hittem, hogy mindent tudok!” „Látom …
„Először vettem részt élménypedagógiai képzésen, számomra teljesen ismeretlen volt az élménypedagógia mondanivalója. Óráról órára, napról napra egyre jobban világossá vált, hogy miről is szól ez az egész képzés. Sokszor olyan …
„Számomra ez a pár nap valóban kalanddal, élménnyel és megfogalmazódott álmokkal volt tele! Biztos vagyok benne, hogy az élménypedagógia értékeket ad át úgy felnőtteknek, mint gyerekeknek, és jobb világunk lenne, …
„Hatalmas élmény, kiváló tapasztalat volt ez a tábor. Számos dologban megerősített, melyek azon túl, hogy engem, mint személyt érintett, az oktatás, a játszás módszertani részére is vonatkozott. Módszertani szempontból a …
„Kedves Izabella és Sándor! Azt kívánom magamnak, hogy az a kellemes, feltöltődést nyújtó, a tanításhoz újabb energiákat adó jó érzés, amit kaptam a képzésen, még sokáig élénken éljen bennem! Próbálgatjuk …
„Nagyon jól éreztem magam, mert sok olyan egyszerű játékot ismertem meg, melyet azóta a gyermekekkel is kipróbáltam és nagy sikerük volt ! Jó hangulatú kellemes napot tölthettünk együtt ! Köszönöm, …