„Számomra ez a pár nap valóban kalanddal, élménnyel és megfogalmazódott álmokkal volt tele! Biztos vagyok benne, hogy az élménypedagógia értékeket ad át úgy felnőtteknek, mint gyerekeknek, és jobb világunk lenne, …
„Hatalmas élmény, kiváló tapasztalat volt ez a tábor. Számos dologban megerősített, melyek azon túl, hogy engem, mint személyt érintett, az oktatás, a játszás módszertani részére is vonatkozott. Módszertani szempontból a …
„Kedves Izabella és Sándor! Azt kívánom magamnak, hogy az a kellemes, feltöltődést nyújtó, a tanításhoz újabb energiákat adó jó érzés, amit kaptam a képzésen, még sokáig élénken éljen bennem! Próbálgatjuk …
„Nagyon jól éreztem magam, mert sok olyan egyszerű játékot ismertem meg, melyet azóta a gyermekekkel is kipróbáltam és nagy sikerük volt ! Jó hangulatú kellemes napot tölthettünk együtt ! Köszönöm, …
“Én leginkább annak örültem, hogy lehetőség adódott egymás jobb megismerésére, beszélgetésre a tagozaton dolgozó kollégákkal. Munkám egyik legnehezebb része a folyamatos személyes kontaktus hiánya. A második blokkban gazdagabbak lettünk egy …
“A magam részéről kellemes csalódás volt ez a program. Jó csapatunk volt, ahol tényleg odafigyelve egymásra próbáltuk a maximumot kihozni a feladathelyzetekből. Ehhez nagyban hozzájárult csapatvezetőnk optimista, ösztöntő hozzáállása a …
„Nagy várakozással mentem a csapatépítő tréningre. Az óráimon én is sokat játszom a diákokkal, ezért tanulni is szerettem volna. Lendületes, vidám napot töltöttünk együtt, izgalmas feladatokkal. Begyűjtöttem a tarsolyomba két …
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt …
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi …