Bárka tábor Kárpátalján, Nagyberegen (2026.06.13-21.)

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház
legnagyobb esélyteremtő programjának legújabb kezdeményezéséhez –
a kárpátaljai Bárka táborhoz!

Nyári táboroztatási munkalehetőség ingyenes élménypedagógiai képzésen való részvétellel –
nem lesz ma ettől jobb ajánlatod!

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25b)

2025 októberében először léptük át a határokat, hogy elvigyük a Bárka élményét Kárpátaljára  a kaszonyi református gyülekezetbe azoknak a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyermekeknek, akiknek legtöbbször nincs lehetőségük arra, hogy táborban részt vegyenek – és akiknek most talán a legnagyobb szükségük van rá.
Célunk, hogy megerősítsük azokat, akik a háború árnyékában is otthon maradva állnak helyt, és vidámságot, közösségi élményt és reményt vigyünk ebbe a sokszor komor, reménytelennek tűnő világba.

2026. június 13-21. között nagyszabású nyári Bárka tábort tartunk a
Nagyberegi Református Líceumban!

Ehhez keresünk vállalkozó kedvű, nyitott szívű táboroztatókat, akik készek belevágni egy különleges, határokon átívelő küldetésbe. Ha benned is ott él a vágy, hogy adhass – és közben te magad is gazdagodj –, akkor itt a helyed a kárpátaljai Bárka fedélzetén, ahol valódi változást hozhatsz gyermekek életébe!

A foglalkoztatottságról
A táboroztatókkal kétféle szerződés kötésére van lehetőségünk:
– aki korábban már vett részt Bárka táborban, annak bruttó 150.000 Ft. bért tudunk biztosítani, mely az egyéni adózásnak megfelelően változó nettó összeget tartalmaz.
– aki korábban még nem vett részt Bárka táborban, számára bruttó 50.000 Ft. díjazást tudunk biztosítani.

Mindkét szerződéstípusra vonatkoznak az alábbi feltételek:
– a jelentkezőnek be kell töltenie 16. életévét és rendelkeznie kell gyermekfoglalkozáshoz kapcsolódó tapasztalatokkal.
– a jelentkezőnek meg kell felelnie az egyes szerepkörökhöz kapcsolódó speciális feltételeknek (ezeket lásd a szerepköröknél feltüntetve), illetve vállalnia kell az azokhoz tartozó többletfeladatok elvégzését.

Ingyenes élménypedagógiai képzés Kárpátalján
a nagyberegi turnusba jelentkezők számára!

A Magyarországi Református Egyház támogatásának köszönhetően ingyenes, Bárka tábor központú élménypedagógiai képzésen vehetnek részt azok, akik jelentkeznek az idei nagyberegi turnusba!

A képzést a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénerei, Bányai Sándor és Demjén Izabella tartják.A képzés időpontja: 2026. április 24-25-26.
Helyszíne: Nagyberegi Református Líceum, 90242 Nagybereg, II. Rákóczi Ferenc u. 80.
A képzésen való részvétel ingyenes, de szállást és étkezési ellátást nem foglal magába. A képzés nem bentlakásos.

A részleteket és a jelentkezési lapot az alábbi gombra kattintva elérhető:

Ingyenes élménypedagógiai képzés a Nagyberegi Református Líceumban

.

.

A szerepkörökről
A Bárka táborban többféle szerepkört lehet betölteni.

Kapitány
A délelőtti élménypedagógiai gyerekfoglalkozások vezetését (kapitányok) vállalják. A foglalkozásokat 18-20 fős gyerekcsoportoknak vezetik, a szociális kompetenciákat fókuszba helyezve élménypedagógiai eszközökkel dolgoznak.

Minden kapitányi jelentkezés feltétele:
– legalább egy élménypedagógiai alapképzés korábbi elvégzése, melynek igazolását a tanúsítvány beküldésével fogjuk kérni a sikeres kiválasztást követően;
– vállalja, hogy a megadott vázlat szerint adminisztrálja a foglalkozásait és megadott határidőre elküldi azokat;
– vállalja, hogy 2 foglalkozást részletesen, egy megadott vázlat szerint leír a tábort követő 10 napon belül.

Kormányos
A programért felelős animátorok (kormányosok) gondoskodnak a szabadidős programokról, a délutáni strandolástól, a kisebb játékok vezetésén keresztül a szabadidős elfoglaltságokon át (sport, kézműves, tánc, játék, stb.), az esti programok előkészítéséig és lebonyolításáig. A kormányosi munka része egy-egy nap, egy-egy nagyprogram teljes levezetése, a stáb koordinálása, valamint a megtartott program megadott szempontok szerinti dokumentálása és határidőre történő beküldése.

Fedélzetmester
A csoportok kíséréséért, a gyermekek jóllétéért felelős (fedélzetmester), a Bárka napi életének szervezésében, a gyerekek tábori napjainak lebonyolításában az ébresztőtől a takarodóig, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában vesz részt aktívan.

Vitorlamester
A vitorlamester  elsősorban a stábtagok felé nyújt segítséget a saját gyerekcsoportjuknál, a gyerek csoportba való integrálódási folyamatát támogatva. A folyamat során a stábtagok módszertani segítőjeként van jelen  a csoportban/táborban lévő különleges bánásmódú gyerekek kezelésével kapcsolatban. Vezeti az egy-egy nehezebb eset körül kialakult csapatot, összehívja azt, tervet készítenek és a terv megvalósulásában aktív részt vállal. A szerepkör betöltésére való jelentkezéshez befejezett gyógypedagógiai vagy mentálhigiénés felsőfokú végzettség igazolása szükséges. A szerzett szakmai tapasztalat a kiválasztásnál előnyt jelent.
Alapesetben a vitorlamestereket munkaszerződéssel alkalmazzuk, ha voltak már korábban Bárka táborban, de természetesen ők is választhatják az önkéntesi szerződéses jogviszonyt. Mindkét szerződéstípus esetén ugyanazok az elvárások és feltételek vonatkoznak rájuk.

A turnus időpontja:

  • Kárpátaljai nyári turnus: 2026. június 13-21., Nagyberegi Református Líceum

A turnushoz tartozó felkészítő időpontjai:

  • A nagyberegi turnus felkészítője: 2026. május 29-31., Balatonfenyves

Jelentkezési határidő: 2026. március 12., csütörtök, 23:59

REGISZTRÁLOK A 2026-OS BÁRKA TÁBOR TURNUSAIBA!

.
.


A KIVÁLASZTÁS FOLYAMATA
A jelentkezések elfogadása a beérkezett jelentkezési lapok értékelése alapján történik (szakmai tapasztalatok, referenciák, motiváció). Az új jelentkezők számára egy telefonos interjúra is sor kerül. A regisztrálók előválogatás után a kiválasztás eredményéről a kiértesítéseket folyamatosan kapják meg a 2026. március 23. – április 5-ig terjedő időszakban. A bekerülteket a 3 napos felkészítő tréningen való részvétel után véglegesítjük, amelynek végén a legalkalmasabbakkal szerződést kötünk. A résztvevők száma korlátozott, ezért ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz mielőbb! 

Várunk szeretettel a turnusainkba, hiszen a Bárka veled teljes!

A Bárka tábor csapatának nevében üdvözlettel:
Siposné Hamza Krisztina
osztályvezető
Bárka Osztály
Magyarországi Református Egyház

Jelentkezés az űrlapon, vagy érdeklődés munkaidőben az alábbi elérhetőségeken!

Kapcsolattartó:
Demjén Izabella
telefon: +36202783100
e-mail: demjen.izabella@kalandokesalmok.hu