Résztvevők

Szerző Szilvia Demján

Résztvevők

Átgondolt, jól szervezett a képzés mind technikailag (helyszín, időkeret, ütemezés), mind tartalmilag (a tananyag és a módszer szerves összefonódása, szemléletformálás).”
„A szakmai anyag tudássá kezd összeállni a fejemben. Sokat tanultam a facilitátori szerepkörről. Új szabadtéri játékokat ismertem meg, megvalósítási ötletekkel lettem gazdagabb.”
„Számos ötletet gyűjtöttem a területtel kapcsolatban, amelyeket osztályfőnökként tudom majd alkalmazni.”
„Előzetesen részt vettem már a képzésen (Nagytábor), tudtam, mire számíthatok. A képzés szabadtéri változata ugyanazt a színvonalat nyújtotta intenzívebb egyéni munkával.”
„Más látásmódot kaptam játékokhoz és azok levezetéséhez és facilitátor sokszínűségéhez is kaptam több instrukciót, amit saját magam is megtapasztalhattam csoportrésztvevőként is.”
„Előzetesen már részt vettem élménypedagógiai képzésen, előzetes tudásom azonban most is kiegészült új ismeretekkel, helyre került, tudatosodott vagy megerősödött bennem az, ami eddig kevéssé rögzült, és sok teljesen új játékot is kipróbáltam.”

Résztvevői visszahelzések
Outdoor élménypedagógiai képzés
Budapest, 2023.06.23-25.