Résztvevő

Szerző Szilvia Demján

Résztvevő

Most térek magamhoz abból az élménypedagógiai megmerítkezésből, amit a múlt héten éltem át a XX. Kalandok és Álmok Nagytáborban. A számokból is látszik, hogy hihetetlenül intenzív volt, nagyon elfáradtam, de nem bánom!
Trénerként és képzett facilitátorként jelentkeztem, hogy bővítsem ’kicsit’ az eszköztáramat. Ehhez képest olyan szemléletet adott a facilitátori szereppel és a csoportdinamikával, ennek kezelésével kapcsolatban, amire legmerészebb álmaimban sem számítottam. És mindezt olyan mélységű saját élményen keresztül, amit nem hogy elfelejteni nem fogok, de biztos vagyok benne, hogy még sokáig fog dolgozni bennem önismereti utamon és tréneri-facilitátori szerepemben egyaránt.
Szakmai töltekezésre, megújulásra, szemléletformálásra jobb helyen nem jártam még – pedig hosszú a listám. Ha tehetitek, vegyetek részt legalább egy Kalandok és Álmok képzésben vagy egy következő táborban. Én ott leszek!

Pályer Krisztina (XX.Kalandok és Álmok Nagytábor – 2022)