Bányai Sándor élmény- és kalandpedagógiai tréner, felnőttképzési menedzser, szabadidő-szervező és persze közoktatási szakértő: röviden ennyit tudtunk meg róla a felkonferálásból, különben a funkciók felsorolása eltartott volna az előadás végéig. Aki nem lehetett jelen a Sapientia kétszáznyolcvan résztvevővel zsúfolt – és nemrég Hunyadi Mátyásról elnevezett – aulájában, az élő közvetítésen keresztül nevethetett együtt a közönséggel a már az első pár percekben elsütött poénokon.
A címhez (Pedagógusok a komfortzónán túl) idomulva, az előadó leemelte a fejéről kalapját, ezáltal jelképesen ő is kilépett szokásos szerepéből. Bár megfogadta, hogy ez alkalommal nem fog semmilyen játékot kitalálni, hanem unalmas, hosszú körmondatokkal fogja untatni a jelenlévőket, ez a résztvevők szerencséjére nem így történt…”
Kismihály Boglárka
Fotók: KIFOR
Főtér
/2018.01.24./