XIX. Kalandok és Álmok Nagytábor – önköltséges

A tábor központi témája:
Kalandok és Álmok – kezdő és haladó élménypedagógiai képzés a közösségfejlesztés és a csapatépítés szolgálatában

A tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nagytábor a legnagyobb továbbképzés-jellegű munkánk. Trénereink segítségével felvonultatjuk minden tudásunkat, valamennyi újdonságot, amit az elmúlt egy évben tanultunk, legújabb akkreditált képzésünk újragondolt tananyagát, az elmúlt egy év során kimunkált módszereket, frissen tanult játékokat, új irányzatokat – mindazt, amit a „Kalandok és Álmok” védjegy jelent 2021 nyarán.

A képzés 30 órában akkreditált, engedélyének száma: 9/81/2018

Képzést vezető trénerek: Bányai Sándor és Kovács Nikoletta
A képzés célja, hogy a napjaink oktatásának egyik fájó hiányosságát, a közösségi érzés elvesztését, a csapatba tartozás örömének nélkülözését pótolja. A korszerű nevelés nem mondhat le a sajátélményen alapuló csoportdinamikai hatásokról, a digitális tér elszigetelődésével szembeállított közös tevékenység, együttműködés, csoporttudat és kommunikáció erőteljes személyiségfejlesztő hatásáról. Kezdő és haladó szintű képzésünk ehhez kínál élménypedagógiai eszközöket óvópedagógusok, tanítók, tanárok, nevelők számára, igazi tábori hangulatban!
A képzésről bővebben ide kattintva olvasható információ.

A tábor vezetője:
Bányai Sándor – élmény- és kalandpedagógiai tréner, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely alapítója.

Trénereink:
Kovács Nikoletta – tanító, pedagógiai fejlesztő, a 2016-os év Richter Aranyanyu Díj pedagógus kategóriájának nyertese, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere.
Pölös Annamária – testnevelő, matematikatanár, szabadidő-szervező, tréner.
Demjén Izabella – hitoktató, nyelvész, élménypedagógiai facilitátor, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere.
Takács Nándor – vegyész, mentálhigiénés segítő szakember, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere.

A tábor időpontja:
  augusztus 1-6., (érkezés vasárnap délután, hazaindulás péntek reggel).

A tábor helyszíne: Négy Évszak Hotel Siófok, 8600 Siófok, Bél Mátyás u. 33.

Mi a saját élményen alapuló tapasztalati tanulásban hiszünk! A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely tizenkilencedik alkalommal hirdeti nyári továbbképző táborát, évek óta kimagasló érdeklődés mellett.  

Ez nem csak nyaralás: ez komoly tanulás, munka, kimozdulás a komfortzónából! Az itt tanultakat azonnal fogod tudni hasznosítani a tanítás során.

A jelentkezés módja

Jelentkezni KIZÁRÓLAG a honlapunkon található űrlap kitöltésével lehet!

A részvételi díj 
A részvételi díj az alábbi költségeket tartalmazza:
– a képzési díj és a szabadidős programok költsége: 17.900 Ft.
– szállás, étkezés, idegenforgalmi adó: 55.000 Ft.
Ennek megfelelően a pedagógusok, az egyetemi hallgatók, a szociális és közművelődési szféra dolgozói számára a részvételi díj összege 72.900 Ft.

A for-profit és magánszektor dolgozóinak a tábor részvételi díja 99.900 Ft.

A részvételi díj befizetése
A táborban való jelenlét feltétele a részvételi díj maradéktalan átutalása a következő számlaszámra:
10402142-22751979-00000000 (BMB 994 Bt., K&H Bank)

 !!! Kedvezmény !!!
  • Teljes árú részvételi díj – 72.900 Ft. (lásd fent)
  • Július 9-ig jelentkezőknek 3.000 Ft. kedvezmény – 69.900 Ft.
Amennyiben önhibáján kívül nem tud részt venni, de már átutalta az összeget, és ezt 10 munkanappal a képzés indulása előtt jelezi felénk, úgy a részvételi díj 100%-át visszafizetjük. A kezdés előtti 10 munkanapon belül történő lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni, azonban egy másik képzési alkalommal felhasználható.
Jelentkezési határidő lejárt!

 

A jelentkezés a teljes részvételi díj vagy az első részlet befizetésével válik véglegessé!

Bármilyen kérdés vagy a jelentkezéssel kapcsolatos technikai probléma esetén készséggel állunk rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken.

A Kalandok és Álmok csapata nevében üdvözlettel:
Demjén Izabella,
telefon: +36/20-278-3100
e-mail: demjen.izabella@kalandokesalmok.hu