„… Aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25b)
A Magyarországi Református Egyház 2018-2023 között megvalósuló Bárka tábor programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 2023-ban a pályázat fenntartási időszaka kezdődött meg, idén 700 gyerek tölti a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve.
„Ha semmi mást nem tettem a nyáron, mint mosolyt csaltam 200 gyermek arcára,
akkor már hasznos volt a nyaram, és az egész évem.”
Olyan vállalkozó kedvű táboroztatók jelentkezését várjuk végzettségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, akik már betöltötték 16. életévüket, és gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, mesélésre, és részt tudnak venni a kötelező 3 napos tábori felkészítőn, valamint az egynapos turnustalálkozókon.
A FOGLALKOZTATOTTSÁGRÓL
A táboroztatókkal kétféle szerződés kötésére van lehetőségünk:
– munkaszerződéssel foglalkoztatott, akinek a bére 93.000 Ft.;
– önkéntesi szerződéssel foglalkoztatott.
A jelentkezés során akár mindkét szerződéstípust is ki lehet választani. Viszont a jelentkezőnek mindenképp tudomásul kell vennie, hogy a különböző szerződéstípusokhoz eltérő feltételek kapcsolódnak:
– az önkéntesi szerződéses jogviszonyhoz a jelentkezőnek be kell töltenie 16. életévét és rendelkeznie kell gyermekfoglalkozáshoz kapcsolódó tapasztalatokkal,
– a munkaszerződéses jogviszonyhoz a jelentkezőnek meg kell felelnie az egyes szerepkörökhöz kapcsolódó speciális feltételeknek (ezeket lásd a szerepköröknél feltüntetve), illetve vállalnia kell az azokhoz tartozó többletfeladatok elvégzését.
A jelentkező mindkét szerződéses típusra jelentkezhet ugyanazon turnuson, illetve szerepkörön belül. Ebben az esetben minden kategóriában figyelembe vesszük a jelentkezését, ami viszont sem előnyt, sem hátrányt nem jelent számára.
Amennyiben a jelentkező
1) még nem töltötte be a 18. életévét,
2) korábban még nem vett részt Bárka táborban,
3) a tanulmányaihoz szükséges közösségi szolgálatot szeretné a Bárka tábor keretein belül tölteni,
4) a tanulmányaihoz szükséges szakmai gyakorlatot szeretné a Bárka tábor keretein belül tölteni,
5) új, eddig még a táboron belül nem végzett szerepkörre szeretne jelentkezni,
csak önkéntesi szerződéssel foglalkoztatott pozícióra van lehetősége jelentkezni!.
A SZEREPKÖRÖKRŐL
A Bárka táborban többféle szerepkört lehet betölteni. Minden pozíción belül lehet munkaszerződéses és önkéntesi szerződéses foglalkoztatottságra jelentkezni. A regisztrációs űrlap kitöltésénél elsősorban arról szükséges majd a jelentkezőnek döntenie, hogy milyen szerződéstípusra kíván jelentkezni (akár mindkettőre is lehet ugyanazon szerepkörnél is), illetve hogy turnusonként milyen szerepkört szeretne betölteni.
KAPITÁNY
…A délelőtti élménypedagógiai gyerekfoglalkozások vezetését (kapitányok) vállalják. A foglalkozásokat 18-20 fős gyerekcsoportoknak vezetik, a szociális kompetenciákat fókuszba helyezve élménypedagógiai eszközökkel dolgoznak.
Minden kapitányi jelentkezés feltétele:
– legalább egy élménypedagógiai alapképzés korábbi elvégzése, melynek igazolását a tanúsítvány beküldésével fogjuk kérni a sikeres kiválasztást követően;
– vállalja, hogy a megadott vázlat szerint adminisztrálja a foglalkozásait és megadott határidőre elküldi azokat;
– vállalja, hogy 2 foglalkozást részletesen, egy megadott vázlat szerint leír a tábort követő 10 napon belül.
Önkéntesi alkalmazásra jelentkezhet kapitánynak az, aki:
– vállalja a kapitányokra vonatkozó alapfeladatok precíz ellátását;
– először tölt be a Bárkában kapitányi szerepkört.
Alapesetben a kapitányokat munkaszerződéssel alkalmazzuk, de természetesen ők is választhatják az önkéntesi szerződéses jogviszonyt. Viszont mindkét szerződéstípus esetén ugyanazok az elvárások és feltételek vonatkoznak rájuk.
KORMÁNYOS
…A programért felelős animátorok (kormányosok) gondoskodnak a szabadidős programokról, a délutáni strandolástól, a kisebb játékok vezetésén keresztül a szabadidős elfoglaltságokon át (sport, kézműves, tánc, játék, stb.), az esti programok előkészítéséig és lebonyolításáig.
Munkaszerződéses alkalmazásra jelentkezhet kormányosnak az, aki vállalja a fentieken túl:
– egy-egy nap, egy-egy nagyprogram teljes levezetését, aznapra a stáb koordinálását;
– az általa megtartott program megadott szempontok szerinti, részletes dokumentálását és határidőre történő beküldését.
Önkéntesi alkalmazásra jelentkezhet kormányosnak az, aki:
– vállalja a kormányosokra vonatkozó alapfeladatok precíz ellátását.
FEDÉLZETMESTER
…A csoportok kíséréséért, a gyermekek jóllétéért felelős (fedélzetmester), a Bárka napi életének szervezésében, a gyerekek tábori napjainak lebonyolításában az ébresztőtől a takarodóig, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában vesz részt aktívan.
Munkaszerződéses alkalmazásra jelentkezhet fedélzetmesternek az, aki a fentieken túl:
– vállalja kevésbé tapasztalt fedélzetmesterrel való együttműködést;
– vett már részt legalább egy alkalommal fedélzetmesterként Bárkában.
Önkéntesi alkalmazásra jelentkezhet fedélzetmesternek az, aki:
– vállalja a fedélzetmesterekre vonatkozó alapfeladatok precíz ellátását!
A halászok feladatai:
– Reggeli és esti áhítatok megtartása és az éneklések vezetése.
– Imaközösségek szervezése és vezetése a gyerekeknek és a stábtagoknak.
– Igény esetén lelki beszélgetések levezetése.
– Szükség esetén segítség játékok vezetésében, a táborozók napi rutinjának segítése.
– A megtartott áhítatok dokumentálása.
Amennyiben a jelentkező megfelel a munkaszerződéses foglalkoztatás alapfeltételeinek, munkaszerződéssel alkalmazzuk, de természetesen ő is választhatja az önkéntesi szerződéses jogviszonyt.
VITORLAMESTER
…A vitorlamester elsősorban a stábtagok felé nyújt segítséget a saját gyerekcsoportjuknál, a gyerek csoportba való integrálódási folyamatát támogatva. A folyamat során a stábtagok módszertani segítőjeként van jelen a csoportban/táborban lévő különleges bánásmódú gyerekek kezelésével kapcsolatban. Vezeti az egy-egy nehezebb eset körül kialakult csapatot, összehívja azt, tervet készítenek és a terv megvalósulásában aktív részt vállal. A szerepkör betöltésére való jelentkezéshez befejezett gyógypedagógiai vagy mentálhigiénés felsőfokú végzettség feltöltése szükséges. A szerzett szakmai tapasztalat a kiválasztásnál előnyt jelent.
Alapesetben a vitorlamestereket munkaszerződéssel alkalmazzuk, ha voltak már korábban Bárka táborban, de természetesen ők is választhatják az önkéntesi szerződéses jogviszonyt. Viszont mindkét szerződéstípus esetén ugyanazok az elvárások és feltételek vonatkoznak rájuk.
BESTBOY
A bestboy a tábor mindenese, munkájával a tábor mindennapi életét segíti. Elsősorban a turnusvezetővel és a főkormányossal dolgozik együtt. A bestboy feladatai közé tartozik a napi programokon való hangosítás is, az ilyen téren szerzett tapasztalat előnyt jelent. További előny a jogosítványa, vezetési tapasztalat megléte.
Jelentkezésnél bármelyik alkalmazástípust választhatják, ha voltak már korábban Bárka táborban. Viszont mindkét szerződéstípus esetén ugyanazok az elvárások és feltételek vonatkoznak rájuk.
AMIT KÍNÁLUNK!
AMIT KÉRÜNK!
AMIT A JELENTKEZÉSSEL VÁLLALSZ
TURNUSIDŐPONTOK
Fonyódligeti 1. turnus: 2025. július 19-25.
Fonyódligeti 2. turnus: 2025. július 19-25.
Balatonfenyvesi 1. turnus : 2025. augusztus 3-9.
Balatonfenyvesi 2. turnus: 2025. augusztus 17-23.
A KIVÁLASZTÁS FOLYAMATA
A jelentkezések elfogadása a beérkezett jelentkezési lapok értékelése alapján történik (szakmai tapasztalatok, referenciák, motiváció). Az új jelentkezők számára egy telefonos interjúra is sor kerülhet. A regisztrálók előválogatás után a kiválasztás eredményéről a kiértesítéseket folyamatosan kapják meg a 2025. április 1-től 15-ig terjedő időszakban. A bekerülteket a 3 napos felkészítő tréningen való részvétel után véglegesítjük, amelynek végén a legalkalmasabbakkal szerződést kötünk. A résztvevők száma korlátozott, ezért ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz mielőbb!
Jelentkezés az űrlapon, vagy érdeklődés munkaidőben az alábbi elérhetőségeken!
A Bárka tábor csapata nevében üdvözlettel:
Demjén Izabella
telefon: +36202783100
e-mail: demjen.izabella@kalandokesalmok.hu
HOL TÁJÉKOZÓDHATSZ?
HOL TÁJÉKOZÓDHATSZ?
Honlap: https://barkatabor.hu
Bárka tábor – YouTube
Bárka Tábor | Facebook
Bárka Tábor (@barkatabor) • Instagram-fényképek és -videók
Kalandok és Álmok Szakmai Műhely – Bárka tábor 2025
Tavalyi image filmünk: “Veled megyek” – Bárka tábor 2024
Bárka film: A Bárka – film