Önkéntesek – Bárka tábor 2020

     

Szeretnél nyomot hagyni a világban? Szeretnél álmokat valóra váltani? Szeretnél életeket megváltoztatni?
Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához.

Táborunk esély a nehéz sorsú gyermekeknek a felzárkózásra, ami nem jönne létre elkötelezett önkénteseink nélkül. Egy önkéntesünk visszajelzése: „Ha semmi mást nem tettem a nyáron, mint mosolyt csaltam 200 gyermek arcára, akkor már hasznos volt a nyaram, és az egész évem.” Ez a tábor gyermekeket juttat esélyhez, lehetőséghez, célhoz, reményhez.

A Magyarországi Református Egyház 2018-2021 között megvalósuló Bárka tábor programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. A táborban évente több minta 1500 gyerek tölti a szünidejét, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve. A Magyarországi Református Egyház önkéntesek nélkül nem tudná megvalósítani ezt a munkát. Ezért a tábor lebonyolításához ismételten, immár 2020 nyarára, olyan 18 és 35 év közötti vállalkozó kedvű fiatalokat keresünk, akik szívesen segítenek a tábor napi életének szervezésében, a táborozók tábori napjainak lebonyolításában ébresztőtől a takarodóig, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában.

Ennek a felemelő  küldetésnek a lebonyolítására 2020-ban 150 fő önkéntes jelentkezését várjuk, olyan önkéntesek jelentkezését, akik gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban és/vagy táboroztatásban, cserkészfoglalkozások vezetésében, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, közös játékra, mesélésre, és részt tudnak venni a kötelező 4 napos tábori felkészítőn 2020. április  30. – május 3. között, csütörtöktől vasárnapig.

Amit kérünk Tőled:

  • Gyermekfoglalkozások lebonyolításához kapcsolódó tapasztalatot és elhivatottságot.
  • Kötelező részvételt a felkészítő képzési napokon (2020. április 30. – május 3.), mely a szerződéskötés és az alkalmazás elengedhetetlen feltétele. Ettől eltekinteni csak a turnusvezető előzetes engedélyével lehetséges.
  • Szilárd és gyermekközpontú értékrendet, a tábori szabályok elfogadását és támogatását.
  • Előnyt élvez az, aki már vett részt Bárka táborban.
  • Előnyt élvez az, aki két turnusba jelentkezik (Fontos! A terhelés miatt az egymást követő turnusokban való részvétel nem megengedett).

Amit mi tudunk nyújtani Neked:

  • Szállás és étkezés térítésmentes biztosítását a képzési napokon és a vállalt turnusok teljes időtartamára.
  • Az ország legjobb szakembereivel dolgozhatsz együtt és egy elhivatott szakmai csapatnak lehetsz a tagja.
  • A projektben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az önkéntesek munkájukat a lehető legjobban végezzék, amelynek érdekében folyamatos mentorálást és visszacsatolást nyújtunk.
  • Ingyenes módszertani továbbképzéseken való részvétel lehetőségét.
  • Ezen felül a táborvezető által igazolt sikeres segítő tevékenység után igény esetén igazolást állítunk ki az elvégzett önkéntes tevékenységről.
  • A felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat, illetve a tanári képzésben résztvevő hallgatók számára a közösségi pedagógiai gyakorlat teljesítésére is van lehetőség.
  • Hosszú távú szakmai együttműködést a projekt teljes időtartamára. Példaértékű önkénteseinket visszahívjuk a következő évben/években is foglalkoztatva, akár más szerepeket felajánlva.
  • A vállalt turnusok idejére egy jelképes, 7500 Ft/turnus tiszteletdíjat.
  • Mosolyt, jókedvet, támogató közösséget.

 

2020-es Bárka tábor turnusidőpontjai:

Az 1-3. turnusok a koronavírus okozta járványhelyzet miatt elmaradnak júniusban!

4. turnus: 2020. augusztus 3-8., Balatonfenyves
5. turnus: 2020. augusztus 18-23., Balatonfenyves
6. turnus: 2020. augusztus 24-29., Balatonfenyves
7. turnus: 2020. szeptember 7-12., Balatonfenyves
8. turnus: 2020. szeptember 14-19., Balatonfenyves

A kötelező felkészítő tréning időpontja: 2020. április 30. – május 3.
Helyszíne: Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő, Balatonfenyves

Jelentkezz most, légy részese ennek a missziónak, töltsd ki az online jelentkezési lapunkat a meghosszabbított határidőben 2020. március 31-e éjfélig!

A jelentkezések elfogadása a beérkezett jelentkezési lapok értékelése alapján (szakmai tapasztalatok, referenciák, motiváció) és egy telefonos interjút követően történik, amelyről visszajelzést 2020. március 31-ig emailben küldünk. A jelentkezéseket a 4 napos felkészítő tréninggel véglegesítjük, amelynek végén a legalkalmasabb jelöltekkel szerződést kötünk. A jelöltek száma korlátozott, ezért ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz mielőbb!

Ha további kérdésed van, írj a becze.orsolya@reformatus.hu e-mail címre, vagy hívj a +36 30/300 40 90-es telefonszámon.