Bárka tábor – legyél a matrózok segítője a Bárkában!
Szeretnél nyomot hagyni a világban? Szeretnél álmokat valóra váltani? Szeretnél egy elhivatott közösségbe tartozni? Szeretnél a segítőnk lenni?
Ha ezekre a kérdésekre „igen” a válaszod, csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához!
Táborunk esély a nehéz sorsú gyermekeknek a felzárkózásra, ami nem jönne létre elkötelezett önkénteseink nélkül. Egy önkéntesünk visszajelzése: „Ha semmi mást nem tettem a nyáron, mint mosolyt csaltam 200 gyermek arcára, akkor már hasznos volt a nyaram, és az egész évem.” Ez a tábor gyermekeket juttat esélyhez, lehetőséghez, célhoz, reményhez.
A projekt célja
A Magyarországi Református Egyház 2018-2022 között megvalósuló Bárka tábor programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. A táborban évente több mint 1500 gyerek tölti a szünidejét, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve. A Magyarországi Református Egyház önkéntesek nélkül nem tudná megvalósítani ezt a munkát. Ezért a tábor lebonyolításához ismételten, immár 2022 nyarára, olyan vállalkozó kedvű önkénteseket keresünk, akik szívesen segítenek a tábor napi életének szervezésében, a táborozók tábori napjainak lebonyolításában ébresztőtől a takarodóig, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában.
Kik jelentkezhetnek?
Ennek a felemelő küldetésnek a lebonyolítására 2022-ben 160 fő önkéntes jelentkezését várjuk, olyanokét, akik gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban és/vagy táboroztatásban, cserkészfoglalkozások vezetésében, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, közös játékra, mesélésre, és részt tudnak venni a kötelező 3 napos tábori felkészítőn 2022. május 6-8. között, péntek délutántól vasárnap délutánig.
Figyelem! Ez a felület kizárólag az önkénteseknek szóló felhívást tartalmazza a Bárka táborba (vagyis a fedélzetmestereknek szól)!
Amit nyújtunk
Szállás és étkezés térítésmentes biztosítását a képzési napokon és a vállalt turnusok teljes időtartamára.
Az ország legjobb szakembereivel dolgozhatsz együtt és egy elhivatott szakmai csapatnak lehetsz a tagja.
A projektben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az önkéntesek munkájukat a lehető legjobban végezzék, amelynek érdekében folyamatos mentorálást és visszacsatolást nyújtunk.
Ezen felül a táborvezető által igazolt sikeres segítő tevékenység után igény esetén igazolást állítunk ki az elvégzett önkéntes tevékenységről.
A felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat, illetve a tanári képzésben résztvevő hallgatók számára a közösségi pedagógiai gyakorlat teljesítésére is van lehetőség.
Hosszú távú szakmai együttműködést a projekt teljes időtartamára. Példaértékű önkénteseinket visszahívjuk a következő évben/években is foglalkoztatva, akár más szerepeket felajánlva.
A vállalt turnusok idejére egy jelképes, 7.500 Ft/turnus tiszteletdíjat.
Mosolyt, jókedvet, támogató közösséget.
Amit kérünk
Először is azt, hogy FIGYELMESEN OLVASD EL A FELHÍVÁST – rengeteg felesleges kérdést, időt és munkát megspórolhatsz magadnak és nekünk egyaránt ezzel.
Gyermekfoglalkozások lebonyolításához kapcsolódó tapasztalatot és elhivatottságot.
Kötelező részvételt a felkészítő képzési napokon (2022. május 6-8.),mely a szerződéskötés és az alkalmazás elengedhetetlen feltétele. Ettől eltekinteni csak a turnusvezető előzetes engedélyével lehetséges.
Szilárd és gyermekközpontú értékrendet, a tábori szabályok elfogadását és támogatását.
Előnyt élvez az, aki már vett részt Bárka táborban.
Előnyt élvez az, aki két turnusba jelentkezik (Fontos! A terhelés miatt az egymást követő turnusokban való részvétel nem megengedett.)
Amit a jelentkezéssel vállalsz
A tábor szilárd és gyermekközpontú értékrendjének elfogadását és tiszteletét. A tábor vezetőkre vonatkozó szabályainak elfogadását és támogatását. A hitbéli elköteleződés nem feltétel, semmiféle vallási vagy világnézeti elkötelezettség vagy semlegesség nem jelent sem előnyt, sem hátrányt.
A táborozó gyerekekkel való türelmes, empatikus együttműködést, a gyerekekért érzett felelős, felnőtt magatartást.
A tábor működésével járó fokozott fizikai és pszichikai igénybevételnek való legjobb tudásod szerinti megfelelést.
2022-es Bárka táborok turnusidőpontjai (a jelentkezési lapon választhatóan):
turnus: 2022. május 16-21., Balatonszárszó
turnus: 2022. május 21-26., Balatonszárszó
turnus: 2022. június 6-11., Balatonfenyves
turnus: 2022. július 14-19., Balatonfenyves
turnus: 2022. július 20-25., Balatonfenyves
turnus: 2022. július 26-31., Balatonfenyves
turnus: 2022. augusztus 4-9., Balatonszárszó
turnus: 2022. augusztus 15-20., Balatonfenyves
turnus: 2022. augusztus 22-27., Balatonfenyves
A kötelező felkészítő tréning időpontja: 2022. május 6-7-8., péntek délutántól vasárnap délutánig. Helyszíne: Balatonfenyvesi Gyermek- és Ifjúsági Üdülő, 8646 Balatonfenyves, Mária u. 54.
A 2022-es Bárka turnusokra az eredeti jelentkezési határidő lejárt. Jelenleg várólistára tudunk jelentkezéseket fogadni.
A várólista az alábbi linkre kattintva érhető el: