Kett pedagógiai képzés Kecskeméten (szeptember 10-12.)

A képzés címe
A Franz Kett pedagógiáról – saját élmények, pedagógiai és teológiai háttérismeretek
.
A képzés célja
A képzés célja, hogy a Franz Kett  pedagógia elméleti és módszertani alapjaiba betekintést nyerjünk és megismerjük  azokat a teológiai, lélektani és pedagógia szempontokat, amelyek a Kett  foglalkozások mögött állnak. Célunk, hogy bemutassunk egy olyan reformpedagógia szemléletet, amelynek  alapja a Viktor Frankl által a figyelem középpontjába állított gondolat: az  ember alapvető szükséglete, hogy higgyen az élet értelmességében, és keresse  élete értelmét. Célunk, hogy az aktuális évszakhoz,  ünnepkörhöz illeszkedő foglalkozásokon keresztül éljük át és tanuljuk meg a Kett módszertan alapjait. Hiszünk abban, hogy az alkotás, a játék, a szó, az ének, a tánc az elbeszélt és megélt történetek mind képesek arra, hogy általuk  Istenről, a világról és magunkról tanuljunk.
.
A képzés technikai információi

Vezetője: Sipos Edit – hittan-történelem szakos tanár az Institut für Franz-Kett-Pädagogik GSEB tagja és munkatársa, a magyarországi Franz Kett Pedagógiai Egyesület alapítója
Ideje: 2020. szeptember 10-11-12. (csütörtök-péntek-szombat)
Helyszíne: Református Gyülekezeti Központ, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 6. / Kálvin tér
Részvételi díja: 32.900 Ft.
Akkreditált órák száma: 30 óra
A képzés nyilvántartási száma: A/9652/2019

A három nap időbeosztása:

  • 2020. szeptember 10., csütörtök: 10.00-18.00
  • 2020. szeptember 11., péntek : 9.00-18.00
  • 2020. szeptember 12., szombat: 9.00-17.00

.Étkezés: A részvételi díj a képzés díját, az eszközök használatát, az adminisztratív munkát  tartalmazza, szállás-, étkezési és útiköltséget nem foglal magába.

További akciók, kedvezmények!!!
  • Az Early Bird jelentkezés keretén belül igénybe vehetők az alábbi akciós árak a korai jelentkezők számára, ha feltüntetik az űrlap Megjegyzés rovatába azt a kifejezést, hogy “Early Bird”:
    – a meghirdetéstől július 5-ig 3.000 Ft. a kedvezmény, a képzés ára 29.900 Ft.
    – július 6-tól július 26-ig 2.000 Ft. a kedvezmény, a képzés ára 30.900 Ft.
    – július 27-től szeptember 2-ig teljes áron érhető el a képzés, azaz 32.900 Ft-ért.
  • Amennyiben egy intézményi költségviselőtől ketten jelentkeznek, úgy az első fő teljes részvételi díjjal vehet részt (32.900 Ft.), míg a második fő 20% kedvezményt kap a képzés teljes részvételi díjának árából (azaz 26.320 forintért). Ebben az esetben a jelentkezők tüntessék fel az űrlap Megjegyzés rovatába, hogy szeretnének élni az adott kedvezménnyel, nincs lehetőség utólagos módosításra.
  • Amennyiben egy intézményi költségviselőtől hárman jelentkeznek, az első kettő teljes részvételi díjjal vehet részt (azaz 2×32.900 Ft-ért), míg a harmadik fő 10.000 Ft. kedvezményt kap a képzés teljes részvételi díjának árából (azaz 22.900 forintért vehet részt). Ebben az esetben a jelentkezők tüntessék fel az űrlap Megjegyzés rovatába, hogy szeretnének élni az adott kedvezménnyel, nincs lehetőség utólagos módosításra.

Az akciók egymással nem vonhatóak össze, minden résztvevő csak egyet vehet igénybe! A kedvezmények igénybevételének szándékát a jelentkezési lapon kell jelölni, utólagosan nem áll módunkban figyelembe venni!

.
.

A részvételi díj befizetése

A képzésen való részvétel feltétele a részvételi díj maradéktalan átutalása a következő számlaszámra:
10402142-22751979-00000000  (BMB ‘994 Bt., K&H Bank).

Amennyiben önhibáján kívül nem tud részt venni, de már átutalta az összeget, és ezt 7 munkanappal a képzés indulása előtt jelezi felénk, úgy a részvételi díj 100%-át visszafizetjük. A kezdés előtti 7 munkanapon belül történő lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni, azonban egy másik képzési alkalommal felhasználható.
Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. szeptember 2., szerda
A maximális létszám 30 fő. A jelentkezések véglegesítése és elfogadása a részvételi díjak beérkezésének sorrendjében történik, maga a regisztráció még nem biztosítja a részvételt a képzésen. Amennyiben a határidő lejárta előtt megtelik a keret, úgy korábban zárjuk le a jelentkezés lehetőségét és elindítjuk a várólistát.
.
.
Franz Kett  három alkalommal tartott képzést Magyarországon. Ma is aktív résztvevője az  Intézet munkájának, melynek célja az általa megalkotott pedagógiai szemlélet kutatása (Institut für Franz Kett Pädagogik). Figyelemmel kíséri a közeli és távoli munkatársainak a tevékenységét.
Az életének  és az életművének is lehetne a mottója egy jókívánság, amivel gyakran búcsúzik  a leveleiben: „ÖRÖMÖT,  ERŐT ÉS BÁTORSÁGOT KÍVÁNOK AZ ÉLETEDHEZ!”
.
Amennyiben Ön már elvégezte a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely valamelyik képzését és elnyerte tetszését, kérjük, ajánlja ismerőseinek!
.
Érdeklődés munkaidőben az alábbi elérhetőségeken:

Demjén Izabella
telefon: +36/20-278-3100
e-mail: demjen.izabella@kalandokesalmok.hu