XVII. Kalandok és Álmok Nagytábor magyarországi pedagógusoknak (július 29.-augusztus 3.)

A tábor központi témája:
Nonformális és informális tanítási helyzetek élménypedagógiai alapokon – Kalandok és Álmok

2017 Nagytábor002-20170813

A tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Nagytábor a legnagyobb továbbképzés-jellegű munkánk. Trénereink segítségével felvonultatjuk minden tudásunkat, valamennyi újdonságot, amit az elmúlt egy évben tanultunk, legújabb akkreditált képzésünk újragondolt tananyagát, az elmúlt egy év során kimunkált módszereket, frissen tanult játékokat, új irányzatokat – mindazt, amit a „Kalandok és Álmok” védjegy jelent 2018 nyarán.

A képzés 30 órában akkreditált, engedélyének száma: 9/81/2018

Új akkreditáció – módszertani megújítás – új játékok – új kalandok!

Választható tematikus csoportok:.
(minden csoport csak a megfelelő résztvevői létszám esetén indul!)

1. Élménypedagógiai alapképzés – azoknak, akik még nem találkoztak az élménypedagógiával. 
Vezetőtréner: Kovács Nikoletta
A képzés célja, hogy az élménypedagógiát, mint önálló pedagógiai megközelítést a saját bőrödön ismerd meg és éld át, megtapasztalva, hogy miként veheted rá a diákjaidat, hogy próbára tegyék önmagukat. Egymás között értjük meg, hogy hogyan lehetnek diákjaink aktív és cselekvő részesei és irányítói saját nevelési és fejlesztési folyamatuknak. Mindezekre a kérdésekre a saját élmény révén keressük a közös választ. Képzésünkön játékos élménypedagógiai trénig-szerű módszerekkel, a tapasztalati tanulás hatékonyságát és módszereit mutatjuk be a résztvevőknek.
A képzésről bővebben ide kattintva olvasható információ.

2017 Nagytábor013-20170813

2. Élménypedagógiai módszerek tanórai felhasználása nagyoknak
(5-12. osztály). 
Vezetőtréner: Pölös Annamária
A képzés célja a tanítási órán  használható, fejlesztésre és tudáselmélyítésre alkalmas játékok elsajátíttatása a résztvevőkkel, az  oktatás során alkalmazható, az oktatás mellett a szociális kompetenciák  fejlesztésére is alkalmas módszerek megismertetése játékos, tréningszerű  helyzetekkel.
Célunk  megismerni az alapvető intelligenciatípusokat (nyelvi, logikai-matematikai, térbeli, zenei, testi-kinesztetikus, interperszonális (személyek közötti) és intraperszonális (személyen belüli) intelligencia, továbbá felkészülni arra,  hogy a gyerekek saját intelligenciatípusuknak megfelelő aktivitásokon keresztül dolgozhassanak fel különféle tananyagokat.
A képzésről bővebben ide kattintva olvasható információ.

2017 Nagytábor007-20170813

A tábor vezetőtrénere:
Bányai Sándor – élmény- és kalandpedagógiai tréner, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely alapítója.
Trénereink:
Kovács Nikoletta – tanító, pedagógiai fejlesztő, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere
Tóth Gabriella – tanító, gyógypedagógus, pszichopedagógus, fejlesztőpedagógus, tananyagfejlesztő, tréner
Pölös Annamária – testnevelő, matematikatanár, szabadidő-szervező, tananyagfejlesztő, tréner
Demjén Izabella – nyelvész, hitoktató, tréner
Takács Nándor – vegyész, mentálhigiénés szakember, tréner

A tábor időpontja:
  2018. július 29.-augusztus 3., (érkezés vasárnap délután, hazaindulás péntek reggel).

A tábor helyszíne: Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola, Mórahalom, Tömörkény u. 3., gyönyörű, természetközeli helyen.

Ez nem csak nyaralás: ez komoly tanulás, munka, kimozdulás a komfortzónából! Az itt tanultakat azonnal fogod tudni hasznosítani a tanítás során.
A helyszínről ide kattintva tekinthetőek meg képek.

Képválogatás a tavalyi Nagytáborunk egyik napjáról —> GALÉRIA

Itt pedig a 2016-os Kalandok és Álmok Nagytábor képei érhetők el  —> GALÉRIA

2017 Nagytábor009-20170813

A jelentkezés módja:

A jelentkezési határidő lejárt!
A részvételi díj:
A részvételi díj az alábbi költségeket tartalmazza a választott képzéstől függetlenül egységesen:a képzési díj és a szabadidős programok költsége: 29.900 Ft.
szállás, étkezés, kávé-tea büfé, idegenforgalmi adó: 32.500 Ft.
A fenti költségekből az idegenforgalmi adó (500 Ft/fő/éj) kifizetését a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely átvállalja.
Ennek megfelelően a pedagógusok, az egyetemi hallgatók, a szociális és közművelődési szféra dolgozói számára a részvételi díj összege 59.900 Ft.

A for-profit és magánszektor dolgozóinak a tábor részvételi díja 79.900 Ft.

A részvételi díj befizetése

A táborban való jelenlét feltétele a részvételi díj maradéktalan átutalása a következő számlaszámra:
10201006-50242667-00000000 (Paamon Bt., K&H Bank).
.
 !!! Kedvezmények !!!
  • Teljes árú részvételi díj – 59.900 Ft. (lásd fent)
  • Június 30-ig jelentkezőknek 3.000 Ft. kedvezmény – 56.900 Ft.
  • Saját sátras elhelyezés esetén a részvételi díj – 53.900 Ft.
  • Lehetőség van ellátás nélküli részvételre, amennyiben valaki nem igényel szállást. Ezt a részvételi formát elsősorban a Csongrád és Bács-Kiskun megyei (Szeged-Ásotthalom-Mórahalom-Kiskunhalas) érdeklődőknek ajánljuk, vagy azoknak, akik a szállásukat ebben a körzetben meg tudják oldani. Ebben az esetben napi egy étkezéssel és a frissítő büfé használatával a részvételi díj 39.900 Ft.
  • Részletfizetési kedvezmény (előzetes egyeztetés esetén):
    • 1. részlet (29.900 Ft.) – 2018. június 30-ig
    • 2. részlet (20.000 Ft.) – 2018. július 20-ig
    • 3. részlet (10.000 Ft.) – 2018. szeptember 10-ig
2017 Nagytábor001-20170813
.
Amennyiben önhibáján kívül nem tud részt venni, de már átutalta az összeget, és ezt 10 nappal a képzés indulása előtt jelezi felénk, úgy a részvételi díj 100%-át visszafizetjük. A kezdés előtti 10 napon belül történő lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni, azonban egy másik képzési alkalommal felhasználható.

Jelentkezési határidők:
első részlet befizetése – 2018. június  30., szombat
végleges befizetési határidő – 2018. július 20., péntek

A jelentkezés az első részlet befizetésével válik véglegessé!

Bármilyen kérdés vagy a jelentkezéssel kapcsolatos technikai probléma esetén készséggel állunk rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken.

.
Demjén Izabella,
telefon: +36/20-278-3100
e-mail: demjen.izabella@kalandokesalmok.hu